A férfivá érés csak a biológia tankönyvek szerint kezdődik a kamaszkorral. Valójában sokkal hamarabb történik mindez, még bőven azelőtt, hogy a nemiség hormonbombája ketyegni kezdene. A férfi lét élménye ugyanis a lélek szintjén fogan meg, és csírázik, a test csak követi ezeket.
A férfi minőséget a cseperedő kisfiú számára elsősorban az apa adja, érthető hát, milyen meghatározó számára az, ahogy ő hordozza ezt az élményt. Ahogy az apja, és az ő apja, és így tovább. Ezzel pedig, mintegy időtlenségbe csomagolva ott állnak láthatatlanul a fiúgyermek mögött sorban azok a férfi ősök, akiknek sorsa, szenvedései/szenvedélyei, választásai, valamint szerelmei kapcsán ő is megszülethetett. Az ő örökségük a gyermek fogantatása pillanatától jelen van. Ebből az örvénylő életfolyamból az évek során valamennyi tudatosul a kisfiú számára, hiszen a családi legendárium megőriz egy-két villanást abból, hogy kik voltak ők, a nagyapái, dédapái, szépapái és hogy éltek, hogy szerettek. Ezzel együtt, a meg nem fogalmazott, ki nem mondott, fel nem ismert történések a mélyből éppúgy átszövik a sorsát, mint azok, amelyek a fényben vannak számára.
A jelenben, az itt és most-ban a kisfiú számára leginkább az apa „érhető el” - ha szerencséje van, élnek még a nagypapái. Az „elérhető” szószerintiséget is jelent, amikor az apa fizikailag jelen van – akár hozzá lehet érni, látható, hallható, tehát megtapasztalható a fiúgyerek számára. Minta lehet bárki, aki a fiúgyermek közelében van, és hatással van rá, de az apa mindig több ennél. Az apát belül hordozza, mert általa kapta az életet, belőle született. Éppen ezért, ami tőle jön, sokkal erősebb, ősibb mint ami más meghatározó férfiaktól – akár a nevelőapa is az - érkezik.
A kisfiú számára alapvető élmény a későbbi kiteljesedéséhez, hogy férfinak érezhesse az apját. Láthassa az erejét, az önbizalmát, azt hogy képes megteremteni azokat a kereteket – egzisztencia, szabályok tekintetében - amelyben a családja biztonságosan élhet. Fontos megtapasztalnia, hogyan kezeli egyenrangú partnereként a nőt, akit társául választott. Hogyan mutatja a szeretetét, hogyan érinti, hogyan tiszteli benne a nőt. Az a kisfiú, aki egy ilyen apa mellett nő fel, annak a férfi minőség evidencia, és nem kergeti kora kamaszkorától – akár élete végéig - azt az illúziót, hogy a férfiasság az valamiféle teljesítmény függvénye, amit mérhetünk a szexualitással éppúgy, mint egyéb változataival, a pénzzel vagy a hatalommal.
De mi van akkor, ha nem ezt kapja, látja? Mi van, ha a szülei elváltak, és az apa csak olyan rövid időszakokra kapcsolódik az életéhez, ami nem segíti a kapcsolatuk mélyülését?
Amikor egy férfi és egy nő elválik, sokszor annyi keserűség kavarog bennük, hogy eltakarja a tényt,miszerint ők egy életre össze vannak kapcsolva a gyermekük által. Így a válással a nő a férfit és a férfi a nőt elengedi ugyan, de mindezzel együtt szülők maradnak. A férfi megy, az apa marad. Mindörökre. Az első lépés, a nő számára az, hogy mindezt elismerje. Hogy a gyermekének szüksége van az apára. Láthatással is lehet szabályozni – jobb lenne ha nem lenne szükség rá – hogy milyen időközönként találkozhat apa és gyermeke, de jogi formulákkal nem lehet rákényszeríteni az anyát arra – megjegyzem szerencsére -, hogy tartsa tiszteletben az apát. Pedig egy kisfiú számára különösen fontos, hogy apaként tisztelettel tudjon felnézni rá. Hogy elfogadja, a szülei nőként és férfiként váltak el egymástól, de szülőként egymás mellett állnak, hiszen a gyerek lelkében a szülő egy pár. Ha nem kell őket magában kettéhasítani, ha látja őket együtt, elfogadva egymást szülőként, lehetősége lesz arra, hogy a későbbiekben ő is egy nő mellé álljon, egy életre összekapcsolódva akár. Mert a férfinek, az apának szabad (!) a nő/anya mellett maradnia. A saját elhagyatásának élményével viszont jóval nagyobb az esélye arra, hogy ismételje a mintát.
Igen, szinte hallom, ahogy néhányan azt mondják, rendben, de mi van azokkal a férfiakkal, akik nem ilyen „tiszteltreméltóak”? Akikkel nem lehet, ilyen „szépen” összekötve lenni szülőként egy válás után? Tudom, ez nem hangzik túl kíméletesen, de ezt a férfit, aki a (fiú)gyermekük apja lett, valaha ők választották. Így valamennyire, pont 50 százalékban, ahogy a házasságnak – ugye milyen beszédes a „fele”ségek szó - ennek a feladatnak a felelőssége is az övék. A válásé is. Az anyának – a fia érdekében – azt kell erősítenie, ami a fia számára lehetővé teszi a kapcsolódást. Akár konkrét szinten, fizikailag is, akár lelki síkon is. Az a kisfiú, akinek az apjáról való tapasztalása az, hogy az rossz – hiszen azt hallja -, az könnyen elveszik férfiasságához vezető úton. Ha nem látja meg az apjában azt a jót, azt az értékeset, amiért valamikor az anyja pont őt választotta, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a szülei kapcsolata értéktelen volt, így ő maga meg egy tévedés. Ugye fájdalmas belegondolni, hova vezethet ez?
A férfivá válás tehát egy szinten a fogantatással elindul. Hiszen kisfiút - és kislányt – nem pedig „csak” gyereket nevelünk, ilyen szinten az első pillanattól polaritással bír az életük. Egy kisfiúnak pedig szüksége van arra az erős kézre, amin keresztül a megkapja a férfi ősei energiáit, és arra a bizonyosságra, hogy ez az energia őt, mint férfit élteti.
Kedves férfi olvasó, ha eddig eljutottál, talán már érzed a hátad mögött felsorakozó férfi ősök erejét, és érzed a válladon apád érintését.
Kedves női olvasók, milyen érzés ránézni a párotok mögött álló férfi sorra? Ugye milyen erősek? Milyen tiszteletreméltóak...
A férfi minőséget a cseperedő kisfiú számára elsősorban az apa adja, érthető hát, milyen meghatározó számára az, ahogy ő hordozza ezt az élményt. Ahogy az apja, és az ő apja, és így tovább. Ezzel pedig, mintegy időtlenségbe csomagolva ott állnak láthatatlanul a fiúgyermek mögött sorban azok a férfi ősök, akiknek sorsa, szenvedései/szenvedélyei, választásai, valamint szerelmei kapcsán ő is megszülethetett. Az ő örökségük a gyermek fogantatása pillanatától jelen van. Ebből az örvénylő életfolyamból az évek során valamennyi tudatosul a kisfiú számára, hiszen a családi legendárium megőriz egy-két villanást abból, hogy kik voltak ők, a nagyapái, dédapái, szépapái és hogy éltek, hogy szerettek. Ezzel együtt, a meg nem fogalmazott, ki nem mondott, fel nem ismert történések a mélyből éppúgy átszövik a sorsát, mint azok, amelyek a fényben vannak számára.
A jelenben, az itt és most-ban a kisfiú számára leginkább az apa „érhető el” - ha szerencséje van, élnek még a nagypapái. Az „elérhető” szószerintiséget is jelent, amikor az apa fizikailag jelen van – akár hozzá lehet érni, látható, hallható, tehát megtapasztalható a fiúgyerek számára. Minta lehet bárki, aki a fiúgyermek közelében van, és hatással van rá, de az apa mindig több ennél. Az apát belül hordozza, mert általa kapta az életet, belőle született. Éppen ezért, ami tőle jön, sokkal erősebb, ősibb mint ami más meghatározó férfiaktól – akár a nevelőapa is az - érkezik.
A kisfiú számára alapvető élmény a későbbi kiteljesedéséhez, hogy férfinak érezhesse az apját. Láthassa az erejét, az önbizalmát, azt hogy képes megteremteni azokat a kereteket – egzisztencia, szabályok tekintetében - amelyben a családja biztonságosan élhet. Fontos megtapasztalnia, hogyan kezeli egyenrangú partnereként a nőt, akit társául választott. Hogyan mutatja a szeretetét, hogyan érinti, hogyan tiszteli benne a nőt. Az a kisfiú, aki egy ilyen apa mellett nő fel, annak a férfi minőség evidencia, és nem kergeti kora kamaszkorától – akár élete végéig - azt az illúziót, hogy a férfiasság az valamiféle teljesítmény függvénye, amit mérhetünk a szexualitással éppúgy, mint egyéb változataival, a pénzzel vagy a hatalommal.
De mi van akkor, ha nem ezt kapja, látja? Mi van, ha a szülei elváltak, és az apa csak olyan rövid időszakokra kapcsolódik az életéhez, ami nem segíti a kapcsolatuk mélyülését?
Amikor egy férfi és egy nő elválik, sokszor annyi keserűség kavarog bennük, hogy eltakarja a tényt,miszerint ők egy életre össze vannak kapcsolva a gyermekük által. Így a válással a nő a férfit és a férfi a nőt elengedi ugyan, de mindezzel együtt szülők maradnak. A férfi megy, az apa marad. Mindörökre. Az első lépés, a nő számára az, hogy mindezt elismerje. Hogy a gyermekének szüksége van az apára. Láthatással is lehet szabályozni – jobb lenne ha nem lenne szükség rá – hogy milyen időközönként találkozhat apa és gyermeke, de jogi formulákkal nem lehet rákényszeríteni az anyát arra – megjegyzem szerencsére -, hogy tartsa tiszteletben az apát. Pedig egy kisfiú számára különösen fontos, hogy apaként tisztelettel tudjon felnézni rá. Hogy elfogadja, a szülei nőként és férfiként váltak el egymástól, de szülőként egymás mellett állnak, hiszen a gyerek lelkében a szülő egy pár. Ha nem kell őket magában kettéhasítani, ha látja őket együtt, elfogadva egymást szülőként, lehetősége lesz arra, hogy a későbbiekben ő is egy nő mellé álljon, egy életre összekapcsolódva akár. Mert a férfinek, az apának szabad (!) a nő/anya mellett maradnia. A saját elhagyatásának élményével viszont jóval nagyobb az esélye arra, hogy ismételje a mintát.
Igen, szinte hallom, ahogy néhányan azt mondják, rendben, de mi van azokkal a férfiakkal, akik nem ilyen „tiszteltreméltóak”? Akikkel nem lehet, ilyen „szépen” összekötve lenni szülőként egy válás után? Tudom, ez nem hangzik túl kíméletesen, de ezt a férfit, aki a (fiú)gyermekük apja lett, valaha ők választották. Így valamennyire, pont 50 százalékban, ahogy a házasságnak – ugye milyen beszédes a „fele”ségek szó - ennek a feladatnak a felelőssége is az övék. A válásé is. Az anyának – a fia érdekében – azt kell erősítenie, ami a fia számára lehetővé teszi a kapcsolódást. Akár konkrét szinten, fizikailag is, akár lelki síkon is. Az a kisfiú, akinek az apjáról való tapasztalása az, hogy az rossz – hiszen azt hallja -, az könnyen elveszik férfiasságához vezető úton. Ha nem látja meg az apjában azt a jót, azt az értékeset, amiért valamikor az anyja pont őt választotta, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a szülei kapcsolata értéktelen volt, így ő maga meg egy tévedés. Ugye fájdalmas belegondolni, hova vezethet ez?
A férfivá válás tehát egy szinten a fogantatással elindul. Hiszen kisfiút - és kislányt – nem pedig „csak” gyereket nevelünk, ilyen szinten az első pillanattól polaritással bír az életük. Egy kisfiúnak pedig szüksége van arra az erős kézre, amin keresztül a megkapja a férfi ősei energiáit, és arra a bizonyosságra, hogy ez az energia őt, mint férfit élteti.
Kedves férfi olvasó, ha eddig eljutottál, talán már érzed a hátad mögött felsorakozó férfi ősök erejét, és érzed a válladon apád érintését.
Kedves női olvasók, milyen érzés ránézni a párotok mögött álló férfi sorra? Ugye milyen erősek? Milyen tiszteletreméltóak...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése