Nővé válni

Amikor egy lány férfit választ magának, nővé válik és amikor egy fiú beleszeret egy nőbe, férfivá érik általa. Egymás választásával azt mondják: látom benned a nőt – látom benned a férfit. Nem a barátot, nem az apámat, anyámat, nem a megmentőmet, hanem valakit, akivel egyenrangú, felnőtt kapcsolatot tudok kialakítani.

Miért fontos ezt hangsúlyozni? Mert az első kötődési mintánk, ami a szüleinkhez köt, egyfajta alá és fölérendeltségről szólnak, ahol a szülő a nagy, a gyermek a kicsi. Ez a törvény a lélek legmélyén kódolva azt is jelenti, hogy a gyermek biztonságérzetét a szülő nagyságának élménye adja. Ilyenkor a gyermek a maga pozíciójából fel tud nézni a szüleire, azaz képes tisztelni őket. A gyermek férfivá illetve nővé éréséhez ez a keret ad kapaszkodót, ezen keresztül tanulja meg a férfi illetve női lét működését. A fiúgyermek számára az apa elfogadása azt is jelenti, hogy tudja értékén kezelni mindazt, amit a férfi minőség jelent. Szereti, magáénak érzi mindazt, ami a férfi léttel jár. A kislány számára a nőiség közvetítője az édesanyja. Az ő tiszteletével, képes tisztelni az önmagában élő nőt is. Ideális esetben, amikor egy pár mindkét tagja rendben van az azonos nemű szülőtől kapott identitással, azt is jelenti, van esélyük egy egyenrangú kapcsolat kialakítására. Előfordul viszont az is, hogy hogy a párkapcsolat a két fél kiegészítő igényeire építkezik.

Vannak nők, akik számára a társuk egy kisgyerek – néha mondják is – akit regulázni, nevelni kell, hiszen rendetlen, pontatlan, és egyedül életképtelen lenne. Meg is találják maguknak azt a társat, akik anyát keresnek, támaszt, akik elfogadják őket feltételek nélkül. Mondhatnánk, hogy mi a probléma ezzel, hisz mindkettő azt kapja, amit keres? Igen, csak éppen nem ott, ahol járna neki. Az erő, ami őket mozgatja, a saját családjukban kialakult rend hiányával magyarázható. Az alá-fölérendeltség dinamikáját viszik egy olyan kapcsolatba, amelyik működőképessége az egyenrangúságon alapul. Az ilyen kapcsolatoknak a szó párkapcsolati értelmében előbb-utóbb vége lesz. A szó szoros értelmében is elválhatnak a párok, ám van úgy, hogy csak a lélek szintjén fejeződik be a történetük. A két ember pedig, egy közös élettársi szövetségben ugyan, de két külön úton – sokszor a megjelenő harmadikon keresztül - próbálja a női és férfi részét megélni. Ezek az utak sokszor megint nem vezetnek a saját női, férfi részünk valódi működésének, gyökereinek felismeréséhez, hiszen ezek a rövid kitérők, „csalások” azt az illúziót táplálják, hogy csak a társ nem megfelelő, lám itt a Másik, vele megy. Azaz nem magamon kell dolgozni, hanem a körülményeimen, azon, hogy az legyen mellettem, aki megfelelő. Szükséges némi alázat, és tisztelet a másik felé a beismeréshez, hogy ki tudjuk mondani, az én nőiességem/férfiasságom belőlem táplálkozik , a társam tükre lehet annak, ahogy megélem magam, de nem oka.

Hogyan lehet időben rálátni a saját működésünkre? Hogyan tudjuk megérteni, elfogadni mindazt, ami számunkra a nőiséget jelenti? Hogyan tudjuk ezt a tudást a párkapcsolataink szolgálatába állítani?

Lehet, paradox, ahogy hangzik, de egy férfinak ahhoz, hogy megélje férfierejét, férfiak közé kell mennie, ahogy egy nőnek nők közé. Tévedés lenne azt gondolni, hogy egy nőnek, ahhoz hogy nőnek érezze magát, elsősorban férfiakra van szüksége, és viszont. Ha abból indulunk ki, hogy a nőiség élménye egy nőtől – az anyánktól – származik, általa szeretjük, fogadjuk el, vagy támasztunk kétséget ezzel kapcsolatban, nem tűnik mindez különösnek. Az olyan alkalmak, ahol nőkkel lehetünk együtt – barátnőkkel, női csoportokban - kapcsolatba léphetünk, emlékezhetünk, megerősödhetünk, rácsodálkozhatunk mások működésében arra, amik mi is vagyunk. Nem véletlen, hogy párkapcsolati krízisek, problémák esetén sokszor fordulunk a barátnőinkhez. Ők képviselik a jelenben számunkra a női minőséget, általuk nyerjük vissza az egyensúlyunkat, ők „tartanak bennünket” ahogy annak idején tette az anyánk. Nem elsősorban azzal, amit mondanak, vagy tesznek, hanem azzal, hogy az ő női működésüket megtapasztalva és szeretve, közelebb kerülünk a saját magunk nőiségéhez is. Ha úgy tetszik, másodlagos mintát jelentenek számunkra.
Ahogy a férfiak számára az együtt sportolás, a sörözések, a meccsnézés, a közös munka élménye adja az apától nyert férfi identitás jelenben elérhető változatát. Szükségük van arra, hogy a sporttársaik, munkatársaik, barátaik, haverjaik működésében láthassák a saját férfiasságukat, a saját férfierejüket. Az egymás közti rivalizálásban és azok feloldásában a helyére kerülhetnek az értékeik, és további impulzusokat kaphatnak a fejlődéshez, a változtatáshoz. A férfiak által tartott tükörben a férfias értékeikre vetül fény.

Jó tisztában lenni azzal nőként, hogy a férfi barátai, cimborái éppoly fontosak a férfiereje szempontjából, ahogy a nőnek a barátnők. A kapcsolat szenvedélyét, mélységét, polaritását pedig az tartja szinten, ha a nő megmarad nőnek, a férfi pedig férfinak. Egyenrangúan, egymás mellett.

Ezzel együtt nem akarnánk leegyszerűsíteni a nőiség-férfiasság megőrzésének kérdését az azonos nemű baráti kapcsolatok ápolására. Hosszú távon nyilván nem megkerülhető nőnek és férfinak sem az „alapminta” és az azzal való szembenézés. Általuk felismerhetjük azokat a dogmákat, tilalmakat, félelmeket, fájdalmakat, amik korlátozzák a kibontakozásunkat. És felnőtt nőként, férfiként fejet hajtva anyánk, apánk előtt – náluk hagyhatjuk ezeket.