Az év végi nagy lelki leltározások igénye abból az ősi bölcsességünkből származik, hogy ha valami újat akarunk kezdeni, a régit le kell zárni. Legyen szó akár munkahelyről, akár egy kapcsolatról, egy élethelyzetről, amit magunk mögött hagyunk, annak a helyére kell kerülnie a lelkünk polcain. Az év vége valahogy spirituálisan is jó hátteret ad annak, hogy rátekintve egy emlékezettel viszonylag jól felfogható időtávra – egy évre – levonjuk a szükséges konzekvenciákat, és mint egy mérlegen „megmérjük” az életünket. Nyilván, ez nem mindig vidám, hiszen fájdalmaink, szakításaink, hazugságaink, megcsalatásaink, veszteségeink is szembenéznek velünk az év végi sötétségben. De rendben van ez így, hiszen a fénybe kell kerülniük, ahhoz hogy jól láthassuk, és megérthessük őket. A lelkünk egyfajta „rendre” törekszik, ahol minden ott van, ahová való, ahol nincsenek titkok, hazugságok, elfojtások, ki nem mondott fájdalmak, ürességek. Ez egy komoly hajtóerő, hogy tisztába tegyünk dolgokat, ha más nem, egy évkezdet apropóján.
Ahogy kint úgy bent is...gyakran jelentkezik a belső rend iránti igény egy külső rendrakásban. Év végén gyakrabban dobálunk ki kacatokat, megunt tárgyakat, teszünk rendet a szekrényeinkben, a leveleink, fényképeink között. Ha „csak” válogatunk, pakolunk, minden értelmezés nélkül, már azzal is jót teszünk, hiszen átláthatóbb lesz a tárgyi környezetünk, de ha „vesszük” a lelkünk jelzését, hogy a felfokozott vágyunk a rendre, valamilyen belső összevisszaságunkra válasz, nos akkor sokkal beljebb vagyunk. Szó szerint is.
A lelkünket – ez egy női blog, úgyhogy a hasonlat is illeszkedik – képzeljük el úgy, mint egy kamrát. Minden egyes történés, esemény, ami valamilyen módon hatott ránk, az megbolygatta a kamránk rendjét is. Egy-egy krízis után talán még a lisztes zacskók is felborultak, a krumplik szétgurultak, és talán minden ragacsos a méztől, ám ha szerencsénk van, elkerültek bennünket a konyhamolyok. Ha nagy volt a felfordulás, akár polcok is szakadhattak le a helyükről. És igen, ahhoz, hogy sütni, főzni tudjunk, ha vacsoravendégeket akarunk hívni, ha uzsonnát akarunk csomagolni a gyereknek, nos akkor rendet kell tenni. Minél nagyobb a káosz, annál hosszabb idő telik el vele, de annál nagyobb szükség van rá.
Helyére kell kerülnie a szakítás fűszeresdobozának – látható helyre, hogy emlékezzek mindenre, ami szép volt és kell még, és ami fájt, és nem akarom többet. A meg nem kapott munkahelyi elismerések üres üvegeinek is kell hely – hátha kerül bele idén valami. A megtartott és megszegett ígéretek édes és keserű falatkáinak is keresni kell egy megfelelő zugot.
Mert minden, ami velünk történt az évben, a részünkké is vált. Tapasztalássá, tanulássá érett bennünk, alapanyaggá, amiből újat hozhatunk létre. És az érdekes az, hogy ugyanaz a liszt, ugyanaz a cukor, ugyanaz a fűszer, ugyanaz az edény, és mégis esély van arra, hogy az eredmény egy sokkal finomabb, ízletesebb, emészthetőbb, nekünk valóbb legyen. Valahol ugyanaz és mégis más. Jobb, akár.
Ha eddig nem volt alkalmad, időd, így az év elején, nézz szét a saját „éléskamrádban” . Mekkora, mennyire tágas, mennyire zsúfolt? Van-e benne fény, világítás? Milyen színeket látsz? Milyenek az első benyomásaid róla? Milyen érzés szétnézni benne? Rendet látsz, vagy összevisszaságot? Hogyan kezdenéd el a pakolást?
Időzz el egy kicsit itt.
Fontos rendet raknunk a lelkünk polcain.
Hogy az új év beköszöntével jól lássuk, hogy mi mindenünk van, és mi minden csoda sülhet ki belőle.
Ahogy kint úgy bent is...gyakran jelentkezik a belső rend iránti igény egy külső rendrakásban. Év végén gyakrabban dobálunk ki kacatokat, megunt tárgyakat, teszünk rendet a szekrényeinkben, a leveleink, fényképeink között. Ha „csak” válogatunk, pakolunk, minden értelmezés nélkül, már azzal is jót teszünk, hiszen átláthatóbb lesz a tárgyi környezetünk, de ha „vesszük” a lelkünk jelzését, hogy a felfokozott vágyunk a rendre, valamilyen belső összevisszaságunkra válasz, nos akkor sokkal beljebb vagyunk. Szó szerint is.
A lelkünket – ez egy női blog, úgyhogy a hasonlat is illeszkedik – képzeljük el úgy, mint egy kamrát. Minden egyes történés, esemény, ami valamilyen módon hatott ránk, az megbolygatta a kamránk rendjét is. Egy-egy krízis után talán még a lisztes zacskók is felborultak, a krumplik szétgurultak, és talán minden ragacsos a méztől, ám ha szerencsénk van, elkerültek bennünket a konyhamolyok. Ha nagy volt a felfordulás, akár polcok is szakadhattak le a helyükről. És igen, ahhoz, hogy sütni, főzni tudjunk, ha vacsoravendégeket akarunk hívni, ha uzsonnát akarunk csomagolni a gyereknek, nos akkor rendet kell tenni. Minél nagyobb a káosz, annál hosszabb idő telik el vele, de annál nagyobb szükség van rá.
Helyére kell kerülnie a szakítás fűszeresdobozának – látható helyre, hogy emlékezzek mindenre, ami szép volt és kell még, és ami fájt, és nem akarom többet. A meg nem kapott munkahelyi elismerések üres üvegeinek is kell hely – hátha kerül bele idén valami. A megtartott és megszegett ígéretek édes és keserű falatkáinak is keresni kell egy megfelelő zugot.
Mert minden, ami velünk történt az évben, a részünkké is vált. Tapasztalássá, tanulássá érett bennünk, alapanyaggá, amiből újat hozhatunk létre. És az érdekes az, hogy ugyanaz a liszt, ugyanaz a cukor, ugyanaz a fűszer, ugyanaz az edény, és mégis esély van arra, hogy az eredmény egy sokkal finomabb, ízletesebb, emészthetőbb, nekünk valóbb legyen. Valahol ugyanaz és mégis más. Jobb, akár.
Ha eddig nem volt alkalmad, időd, így az év elején, nézz szét a saját „éléskamrádban” . Mekkora, mennyire tágas, mennyire zsúfolt? Van-e benne fény, világítás? Milyen színeket látsz? Milyenek az első benyomásaid róla? Milyen érzés szétnézni benne? Rendet látsz, vagy összevisszaságot? Hogyan kezdenéd el a pakolást?
Időzz el egy kicsit itt.
Fontos rendet raknunk a lelkünk polcain.
Hogy az új év beköszöntével jól lássuk, hogy mi mindenünk van, és mi minden csoda sülhet ki belőle.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése