A téli időszak végtelennek tűnő szürkesége, sötétsége szinte kényszerít bennünket arra, hogy visszavéve a figyelmünket a külvilágról, magunkra hangolódjunk. Mintha azt üzenné a természet, látod, nincs itt kinn semmi érdekes, csak feketeség, és hideg – a fontos dolgok most benn történnek. Év vége felé, mint egy nagy mérlegen, megméretődik az elmúlt időszak, az elmúlt év, és megmérettetünk mi magunk is. Az ünnep bevilágítja lelkünk azon részét, amelyik adni képes. Érzést, élményt, gondoskodást, figyelmet, elfogadást – szeretetet.
A szeretetre való képesség mögött meghúzódik az egyik legkorábbi életélményünk, annak megélése, hogy a világ, ahová születtünk, mennyire bizalommal teli, biztonságos számunkra. Hogyan figyelnek, reagálnak arra, ha sírunk, ha fázunk, ha fáj valami. A szeretetre való képességünk azzal kezdődik, hogy mennyi törődés, odafordulás vesz körül bennünket. Ebben az időszakban szívjuk magunkba azt, hogy bízhatunk a világban, mert jót kapunk általa, tőle. A szeretet adásának képessége tehát az elfogadással kezdődik.
Érdekes lehet így ránézni magunkra. Hogy vagyunk mi ezzel, hogyan esik nekünk elfogadni bármit? Szívességet – már a szó maga is érdekes, ugye - , gesztust, törődést, figyelmet. Mennyire könnyű vagy nehéz, milyen félelmek vannak bennünk ezzel kapcsolatban? Akik nem szeretnek elfogadni, sokszor azt mondják, nem akarnak lekötelezettek lenni. Mert mi következik ezután? Egy kiegyenlítés, viszonzás – egy újabb adás. Mert ekkor lesz a mérleg egyensúlyban. Akik a lekötelezettség től tartanak, valójában adni nem szeretnének, vagyis azt, amit a kölcsönös adás-kapás spirálja jelent számukra. Folyamatosságot, egy valamilyen szinten működtetett kapcsolatot.
Az egyenrangú kapcsolatokban, amilyen a párkapcsolat is, nagyon fontos, hogy meglegyen az adok-kapok egyensúlya, különben az az energia, ami a kapcsolatba bekerül nem épít, hanem rombol. Ugyanis, ha az egyik fél többet ad a másiknak, amit az valami oknál fogva nem tud viszonozni, akkor ez utóbbi egyszercsak ki fog lépni a kapcsolatból. Hiszen nincs lehetősége kiegyenlíteni, nem képes annyit adni, így nem tudja megélni azt az egyenrangúságot, ami minden párkapcsolat alapja. Túl sokat kap és elmegy. És ilyenkor az elhagyott fél ül az élete romjain, és azt mondja: de hiszen mindenem odaadtam. Igen, valahogy így. Vagy hányszor halljuk ezt – kissé talán közhelyesen is hangzik, pedig ami mögötte van, pont ezt a dinamikát tükrözi: túl jó voltál hozzám. Azaz nem tudtam egyenrangú lenni veled.
Az adni tudás és az elfogadás egyensúlya működteti a kapcsolatokat. A jó és rossz dolgok tekintetében egyaránt. Ami azt jelenti, hogy ha a másik által kapsz valamit, ami fájdalmas, azt is add vissza. Különben azzal, hogy nem viszonozod, lekötelezetté válik. Meglesz az áldozat, és meglesz a tettes. Nehéz ez, tudom, de megvan arra is a gyógyír, hogy ne váljon két ember kapcsolata –legyen az szerelmi, vagy baráti kapcsolat – egy pingpong meccsé.
A kiegyenlítődés elve a szeretetre épül. Arra irányul, hogy egy kapcsolat minél szebb, jobb, működőképesebb legyen – mindkét fél számára. Éppen ezért, a kölcsönösség elve alapján, ha valakitől kapsz valamit – gesztus, szívesség, törődés formájában, akkor viszonozd úgy, hogy többet adsz neki vissza. Így őt újra adásra ösztönzöd. Ha pedig valakitől, aki fontos, fájdalmat, bánatot, bántást kapsz – add vissza, de egy kicsit kevesebbet, mint amit ő adott. Így egy idő után, anélkül fogy el az ebből származó fájdalom, hogy a kapcsolat egészséges dinamikája felborulna. Nincs tettes és nincs áldozat. Két ember van, akik egy szeretetkapcsolatban élnek. Kiegyenlítve, kiegyensúlyozva.
A karácsonykor sokféle módon szokás a szeretetről beszélni, gondolkodni, kicsit talán pátosszal is fűszerezni. A szeretet valójában olyan energia, ami a karácsonyon messze túlmutatva arról beszél, hogyan tudunk adni, kapni és elfogadni. Arról is beszél, hogy össze tudunk-e kapcsolódni azzal a részünkkel, aki bizalommal telve a világra jött. És nem véletlen, hogy ennek az ünnepnek a szimbóluma egy kisbaba, aki sok sok évvel ezelőtt egy jászolban született.
Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy mindenkinek szép, meghitt ünnepet, és csodákkal teli boldog új évet kívánjunk. Anna, Ditke, Timi
A szeretetre való képesség mögött meghúzódik az egyik legkorábbi életélményünk, annak megélése, hogy a világ, ahová születtünk, mennyire bizalommal teli, biztonságos számunkra. Hogyan figyelnek, reagálnak arra, ha sírunk, ha fázunk, ha fáj valami. A szeretetre való képességünk azzal kezdődik, hogy mennyi törődés, odafordulás vesz körül bennünket. Ebben az időszakban szívjuk magunkba azt, hogy bízhatunk a világban, mert jót kapunk általa, tőle. A szeretet adásának képessége tehát az elfogadással kezdődik.
Érdekes lehet így ránézni magunkra. Hogy vagyunk mi ezzel, hogyan esik nekünk elfogadni bármit? Szívességet – már a szó maga is érdekes, ugye - , gesztust, törődést, figyelmet. Mennyire könnyű vagy nehéz, milyen félelmek vannak bennünk ezzel kapcsolatban? Akik nem szeretnek elfogadni, sokszor azt mondják, nem akarnak lekötelezettek lenni. Mert mi következik ezután? Egy kiegyenlítés, viszonzás – egy újabb adás. Mert ekkor lesz a mérleg egyensúlyban. Akik a lekötelezettség től tartanak, valójában adni nem szeretnének, vagyis azt, amit a kölcsönös adás-kapás spirálja jelent számukra. Folyamatosságot, egy valamilyen szinten működtetett kapcsolatot.
Az egyenrangú kapcsolatokban, amilyen a párkapcsolat is, nagyon fontos, hogy meglegyen az adok-kapok egyensúlya, különben az az energia, ami a kapcsolatba bekerül nem épít, hanem rombol. Ugyanis, ha az egyik fél többet ad a másiknak, amit az valami oknál fogva nem tud viszonozni, akkor ez utóbbi egyszercsak ki fog lépni a kapcsolatból. Hiszen nincs lehetősége kiegyenlíteni, nem képes annyit adni, így nem tudja megélni azt az egyenrangúságot, ami minden párkapcsolat alapja. Túl sokat kap és elmegy. És ilyenkor az elhagyott fél ül az élete romjain, és azt mondja: de hiszen mindenem odaadtam. Igen, valahogy így. Vagy hányszor halljuk ezt – kissé talán közhelyesen is hangzik, pedig ami mögötte van, pont ezt a dinamikát tükrözi: túl jó voltál hozzám. Azaz nem tudtam egyenrangú lenni veled.
Az adni tudás és az elfogadás egyensúlya működteti a kapcsolatokat. A jó és rossz dolgok tekintetében egyaránt. Ami azt jelenti, hogy ha a másik által kapsz valamit, ami fájdalmas, azt is add vissza. Különben azzal, hogy nem viszonozod, lekötelezetté válik. Meglesz az áldozat, és meglesz a tettes. Nehéz ez, tudom, de megvan arra is a gyógyír, hogy ne váljon két ember kapcsolata –legyen az szerelmi, vagy baráti kapcsolat – egy pingpong meccsé.
A kiegyenlítődés elve a szeretetre épül. Arra irányul, hogy egy kapcsolat minél szebb, jobb, működőképesebb legyen – mindkét fél számára. Éppen ezért, a kölcsönösség elve alapján, ha valakitől kapsz valamit – gesztus, szívesség, törődés formájában, akkor viszonozd úgy, hogy többet adsz neki vissza. Így őt újra adásra ösztönzöd. Ha pedig valakitől, aki fontos, fájdalmat, bánatot, bántást kapsz – add vissza, de egy kicsit kevesebbet, mint amit ő adott. Így egy idő után, anélkül fogy el az ebből származó fájdalom, hogy a kapcsolat egészséges dinamikája felborulna. Nincs tettes és nincs áldozat. Két ember van, akik egy szeretetkapcsolatban élnek. Kiegyenlítve, kiegyensúlyozva.
A karácsonykor sokféle módon szokás a szeretetről beszélni, gondolkodni, kicsit talán pátosszal is fűszerezni. A szeretet valójában olyan energia, ami a karácsonyon messze túlmutatva arról beszél, hogyan tudunk adni, kapni és elfogadni. Arról is beszél, hogy össze tudunk-e kapcsolódni azzal a részünkkel, aki bizalommal telve a világra jött. És nem véletlen, hogy ennek az ünnepnek a szimbóluma egy kisbaba, aki sok sok évvel ezelőtt egy jászolban született.
Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy mindenkinek szép, meghitt ünnepet, és csodákkal teli boldog új évet kívánjunk. Anna, Ditke, Timi
2 megjegyzés:
Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben az évben már nem lesz több bejegyzés? Egy picit elszomorít, minden nap benézek. De köszönöm az eddigieket, sokat tanulok belőle, Tőletek!
Boldog Ünnepet kívánok Nektek!
Amarla, köszönjük. Az igazság az, hogy az ilyen visszajelzésekkor szokott igazán ihletett hangulatunk lenni, úgyhogy még lehet, hogy írunk az idén. Boldog Karácsonyt, kedves Amarla :)
Megjegyzés küldése