Sok nő élete során valamikor – hiszen sem életkorhoz, sem élethelyzethez nincs kötve - megéli ezt a várakozással teli állapotot, amikor úgy érzi, megérett egy kapcsolatra. Amikor vágyni kezd azután az intimitás után, ami csak egy párkapcsolatban adatik meg. Olyan mélyen kódolt vágy ez, ami részben a női lét ősi mintáiból, részben a saját gyökereinkből táplálkozik.
A szeretetre, elfogadásra, bizalomra való képességünk első fontos formálói a szüleink, elsősorban az anyánk. Ő az első személy, akin keresztül a világ testet ölt számunkra. Az általa szerzett tapasztalatok alapján hozzuk meg – tudattalanul – a döntést arról, hogy ez a világ milyen nekünk. Biztonságos, puha, elfogadó, ami reagál arra, amit én teszek – sírok, nevetek, kapcsolódok, keresek? Vagy közönyös, kiszámíthatatlan, vagy akár elutasító – akin keresztül nagyon hamar megtanulom, nem vagyok szerethető, nem vagyok elég jó? A tapasztalatot általánosítva az élet minden területére alkalmazzuk a korai mintát. Felnőttekre, gyerekekre, barátokra, majd később a társunkra. Az anyánkon megtapasztalt szűrőn keresztül látva magunkat keresünk valakit...Valakit, akivel újraélhetjük a korai kapcsolódást. Nem azért, mert a szó hagyományos értelmében jó nekünk – mert akár szenvedhetünk is tőle, mégis tesszük, mert: ismerős.
Ebbe a rendszerbe a felnövekvés során bekapcsolódik apánk is, és kiegészíti az anyánktól kapott képet. A kettőjük működésével még egy fontos tanulást teszünk: egy párkapcsolati alapmintát sajátítunk el. Nincs benne értékítélet, legalábbis egy gyerek szintjén soha. Egy gyerek feltétel nélkül szereti a szüleit, és ennek a szeretetnek a az egyik kifejeződése, hogy azonosul velük. Viszi tovább a mintát, hűsége jeléül – teszi ezt akkor is, ha a szavak, tettek szintjén tagadni látszik mindezt.
Mire felnövünk tehát, az életünk könyvében a betűk alatt ott olvasható – láthatatlan tintával – a titkosírással az, hogy kire várunk. És a történet hozzá, hogy miért pont őrá.
Rendben, gondolhatja bárki, aki e sorokat olvassa, de akkor most mi van? Mit kezdjek ezzel, ha meg akarom találni a nekem megfelelő férfit? Mit tegyek, ha társra vágyom, de nem találom?
Azt gondolom, a legfontosabb, hogy helyezd más keretbe a vágyad. Ne a férfit keresd. Előbb a saját történetedet értsd meg. Kezdd a titkosírással, az életed könyvében. A családi történetek kibogozásával. Mehetsz olyan messze, ahol érzed, van valami, ami fontos lehet. Nagyszülőknél, dédszülőknél is lehet olyan történés, esemény, ami meghatározó számunkra az itt és most-ban. Ismerd meg azt a szerelmet, azt a kapcsolatot, azt a két embert, aki a vágyával életre hívott Téged. Lásd őket tisztán, elfogulatlanul, mert bár az is meglehet, hogy közben a kapcsolatuk megváltozott, akár eltávolodtak, elváltak egymástól, van egy közös ügyük, aki egy életen át összekapcsolja őket, és ez Te vagy. Tették a dolgukat, legjobb tudásuk szerint. Lehet, hogy úgy érzed másképp kellett volna, még az is lehet, hogy harag van benned némely dologért. De azt is lásd, hogy tőlük, általuk lettél az aki vagy, a magad nehézségeivel, fájdalmaival, terheivel együtt is, egyedi és megismételhetetlen. Lásd úgy őket, hogy mit kaptál tőluk, mit tanultál tőlük, mit tettek hozzá az életedhez – a legfontosabb dolgon kívül, ami az életed maga.
A legfontosabb, hogy elfogadd, mindaz, amit hoztál tőlük, általuk az bizonyos fokig determinál, de megvan a szabadságod abban, hogy a megértéssel megtaláld a neked való megoldást, a saját utat. Ha ismered a titkosírás kódjait, neked már nem titok lesz, hanem valóság. Írhatod az életed vele.
A nő, aki társat keres, elsősorban önmagát keresi. A nő, aki képes arra, hogy önmagát megtalálja, az fogja megtalálni a társát. Nem egy kapcsolatot, nem egy viszonyt, nem egy kalandot, hanem a Férfit.
A szeretetre, elfogadásra, bizalomra való képességünk első fontos formálói a szüleink, elsősorban az anyánk. Ő az első személy, akin keresztül a világ testet ölt számunkra. Az általa szerzett tapasztalatok alapján hozzuk meg – tudattalanul – a döntést arról, hogy ez a világ milyen nekünk. Biztonságos, puha, elfogadó, ami reagál arra, amit én teszek – sírok, nevetek, kapcsolódok, keresek? Vagy közönyös, kiszámíthatatlan, vagy akár elutasító – akin keresztül nagyon hamar megtanulom, nem vagyok szerethető, nem vagyok elég jó? A tapasztalatot általánosítva az élet minden területére alkalmazzuk a korai mintát. Felnőttekre, gyerekekre, barátokra, majd később a társunkra. Az anyánkon megtapasztalt szűrőn keresztül látva magunkat keresünk valakit...Valakit, akivel újraélhetjük a korai kapcsolódást. Nem azért, mert a szó hagyományos értelmében jó nekünk – mert akár szenvedhetünk is tőle, mégis tesszük, mert: ismerős.
Ebbe a rendszerbe a felnövekvés során bekapcsolódik apánk is, és kiegészíti az anyánktól kapott képet. A kettőjük működésével még egy fontos tanulást teszünk: egy párkapcsolati alapmintát sajátítunk el. Nincs benne értékítélet, legalábbis egy gyerek szintjén soha. Egy gyerek feltétel nélkül szereti a szüleit, és ennek a szeretetnek a az egyik kifejeződése, hogy azonosul velük. Viszi tovább a mintát, hűsége jeléül – teszi ezt akkor is, ha a szavak, tettek szintjén tagadni látszik mindezt.
Mire felnövünk tehát, az életünk könyvében a betűk alatt ott olvasható – láthatatlan tintával – a titkosírással az, hogy kire várunk. És a történet hozzá, hogy miért pont őrá.
Rendben, gondolhatja bárki, aki e sorokat olvassa, de akkor most mi van? Mit kezdjek ezzel, ha meg akarom találni a nekem megfelelő férfit? Mit tegyek, ha társra vágyom, de nem találom?
Azt gondolom, a legfontosabb, hogy helyezd más keretbe a vágyad. Ne a férfit keresd. Előbb a saját történetedet értsd meg. Kezdd a titkosírással, az életed könyvében. A családi történetek kibogozásával. Mehetsz olyan messze, ahol érzed, van valami, ami fontos lehet. Nagyszülőknél, dédszülőknél is lehet olyan történés, esemény, ami meghatározó számunkra az itt és most-ban. Ismerd meg azt a szerelmet, azt a kapcsolatot, azt a két embert, aki a vágyával életre hívott Téged. Lásd őket tisztán, elfogulatlanul, mert bár az is meglehet, hogy közben a kapcsolatuk megváltozott, akár eltávolodtak, elváltak egymástól, van egy közös ügyük, aki egy életen át összekapcsolja őket, és ez Te vagy. Tették a dolgukat, legjobb tudásuk szerint. Lehet, hogy úgy érzed másképp kellett volna, még az is lehet, hogy harag van benned némely dologért. De azt is lásd, hogy tőlük, általuk lettél az aki vagy, a magad nehézségeivel, fájdalmaival, terheivel együtt is, egyedi és megismételhetetlen. Lásd úgy őket, hogy mit kaptál tőluk, mit tanultál tőlük, mit tettek hozzá az életedhez – a legfontosabb dolgon kívül, ami az életed maga.
A legfontosabb, hogy elfogadd, mindaz, amit hoztál tőlük, általuk az bizonyos fokig determinál, de megvan a szabadságod abban, hogy a megértéssel megtaláld a neked való megoldást, a saját utat. Ha ismered a titkosírás kódjait, neked már nem titok lesz, hanem valóság. Írhatod az életed vele.
A nő, aki társat keres, elsősorban önmagát keresi. A nő, aki képes arra, hogy önmagát megtalálja, az fogja megtalálni a társát. Nem egy kapcsolatot, nem egy viszonyt, nem egy kalandot, hanem a Férfit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése