A másik nemmel kapcsolatos első fontos tapasztalásunk az apánk. A párválasztás és az apák összefüggése sokak számára ismert tény, de gyakran meg is marad ez általánosságban, így ahogy a mondat elején írtam, valakinek a párválasztása és valakinek az apja szintjén. A saját párválasztásaim és saját apám történetének, összefüggéseinek bogozása sokszor nehezebb, intenzívebb munkát feltételez, ezért sokszor hívogató a felszínes megoldás lehetősége, „a lányok az apjukat keresik” – klisé, és az abból született általánosítások. Ha pedig általánosítunk, akkor épp a lényeg veszik el, amitől saját a történet.
Érdemes tehát úgy olvasni ezeket a sorokat, hogy valahol menjen párhuzamosan a Te saját történeted is a fejedben. Ahol előbukkan egy kérdés, vagy dilemma, vagy kétség, ott biztosan dolgod van.
Az apánkkal kapcsolatos első tapasztalás, hogy megjelenésével kiszélesít egy szimbiotikus egységet, az anya-gyerek kapcsolatot. A várandósság kilenc hónapja után is sokáig első számú kapcsolódás fiú és lánygyermeknek egyaránt az anya személye. Az apa jelenléte a későbbiekben lazít a köteléken, és új dinamikát teremt a számunkra. Megtapasztaljuk, hogy lehet/ szabad egyszerre több embert is szeretni, kötődni hozzájuk, ettől csak gazdagabbak, erősebbek leszünk. Jó esetben, egy harmonikus szülőpár kapcsolatakor ez a tanulás egy pozitív előjelű, megerősítés a gyermek számára. Ha azonban a szülők között feszültség van, és nem oldják meg a maguk felnőtt szintjén, a gyerek kénytelen áldozatot hozni, és megoldani azt, ami nem az ő dolga. Döntéshelyzetbe kerülhet, ami azért nagyon fájdalmas, mert a gyermek lelkében a szülő egy pár. Akkor is, ha elváltak, akkor is, ha az egyik nincs jelen. Akkor is, ha a tapasztalat szintjén valóságosan azt éli meg, hogy az egyik jó, a másik rossz. De a lelkében nincs előjel közöttük, ő mindkettőből született, mindkettőhöz tartozik. Az ő zsigeri működése a „mindkettőt szeretni”. Ha ennek a valóságban nem lehet/szabad megjelenni, kifejeződni – mert apa távol van, mert elhagyta az anyát, mert rosszul bánik velük stb., - akkor ennek a képzeletbeli kislánynak a lelkében lévő egység megbomlott. Az apa elkerül a helyéről a lelkében leképeződött családi rendszerben, ami következményekkel jár a benne érlelődő nő számára is. Nem tanulja meg, milyen az, mikor egy férfi a helyén van. Nem tapasztalja meg azt a működést a szülein keresztül, ahogy férfi és nő együtt van. Ez többet jelent annál, minthogy nem látja, ahogy kifejezik a szeretetüket, gyengédségüket egymás felé. Azt jelenti, hogy nem éli meg férfi és nő egységét természetesnek. Magától értetődőnek. És így, amikor keresni kezdi a maga társát, az apja és anyja kapcsolatán szerzett tapasztalás beindíthatja a forgatókönyv ismétlését.
Nyilván, aki olvassa mindezt, felteszi magában a kérdést, hogy akkor most minden lány, nő akinek a szülei egy rossz kapcsolatban éltek, viszi a mintát, és teszi hasonlóan? A válasz erre az, hogy amíg tudatosan nem rendezi a maga lelkében a történetet, teszi helyére az apját, akkor igen, van rá esélye. Az első, és legfontosabb, amit el kell fogadnunk, hogy a szülők kapcsolata, a szülők dolga. Ha egy gyermek belép, a rend felborul. Nem haragudhat egy lány az anyja helyett az apára. Nem oldhatja meg a kettejük kapcsolatát. Ha ezt szem elől téveszti, vagy nem fogadja el, úgy a saját viszonyaiban sem tud beállni a partnerség. Nem tud egyenrangú félként kapcsolódni a társához, mert azt a dinamikát ismételni kényszerül. És nem azért történik vele ugyanaz, mint az anyjával egy rossz kapcsolat formájában, mert a férfiak mind egyformák, hanem mert a szüleihez kapcsoló szeretete ismétlésre kényszeríti.
Tudnunk kell, hogy mindez egy képlékeny, változó folyamat bennünk, és hogy a rend iránti igény nagyon erős vezérelv, éppen ezért sohasem késő foglalkozni annak az embernek a személyével, aki életre hívott bennünket. Az apánkkal. Rajta keresztül tudjuk megérteni a társunkat, és azt, hogyan tudunk nőnek lenni a férfi mellett.
Érdemes tehát úgy olvasni ezeket a sorokat, hogy valahol menjen párhuzamosan a Te saját történeted is a fejedben. Ahol előbukkan egy kérdés, vagy dilemma, vagy kétség, ott biztosan dolgod van.
Az apánkkal kapcsolatos első tapasztalás, hogy megjelenésével kiszélesít egy szimbiotikus egységet, az anya-gyerek kapcsolatot. A várandósság kilenc hónapja után is sokáig első számú kapcsolódás fiú és lánygyermeknek egyaránt az anya személye. Az apa jelenléte a későbbiekben lazít a köteléken, és új dinamikát teremt a számunkra. Megtapasztaljuk, hogy lehet/ szabad egyszerre több embert is szeretni, kötődni hozzájuk, ettől csak gazdagabbak, erősebbek leszünk. Jó esetben, egy harmonikus szülőpár kapcsolatakor ez a tanulás egy pozitív előjelű, megerősítés a gyermek számára. Ha azonban a szülők között feszültség van, és nem oldják meg a maguk felnőtt szintjén, a gyerek kénytelen áldozatot hozni, és megoldani azt, ami nem az ő dolga. Döntéshelyzetbe kerülhet, ami azért nagyon fájdalmas, mert a gyermek lelkében a szülő egy pár. Akkor is, ha elváltak, akkor is, ha az egyik nincs jelen. Akkor is, ha a tapasztalat szintjén valóságosan azt éli meg, hogy az egyik jó, a másik rossz. De a lelkében nincs előjel közöttük, ő mindkettőből született, mindkettőhöz tartozik. Az ő zsigeri működése a „mindkettőt szeretni”. Ha ennek a valóságban nem lehet/szabad megjelenni, kifejeződni – mert apa távol van, mert elhagyta az anyát, mert rosszul bánik velük stb., - akkor ennek a képzeletbeli kislánynak a lelkében lévő egység megbomlott. Az apa elkerül a helyéről a lelkében leképeződött családi rendszerben, ami következményekkel jár a benne érlelődő nő számára is. Nem tanulja meg, milyen az, mikor egy férfi a helyén van. Nem tapasztalja meg azt a működést a szülein keresztül, ahogy férfi és nő együtt van. Ez többet jelent annál, minthogy nem látja, ahogy kifejezik a szeretetüket, gyengédségüket egymás felé. Azt jelenti, hogy nem éli meg férfi és nő egységét természetesnek. Magától értetődőnek. És így, amikor keresni kezdi a maga társát, az apja és anyja kapcsolatán szerzett tapasztalás beindíthatja a forgatókönyv ismétlését.
Nyilván, aki olvassa mindezt, felteszi magában a kérdést, hogy akkor most minden lány, nő akinek a szülei egy rossz kapcsolatban éltek, viszi a mintát, és teszi hasonlóan? A válasz erre az, hogy amíg tudatosan nem rendezi a maga lelkében a történetet, teszi helyére az apját, akkor igen, van rá esélye. Az első, és legfontosabb, amit el kell fogadnunk, hogy a szülők kapcsolata, a szülők dolga. Ha egy gyermek belép, a rend felborul. Nem haragudhat egy lány az anyja helyett az apára. Nem oldhatja meg a kettejük kapcsolatát. Ha ezt szem elől téveszti, vagy nem fogadja el, úgy a saját viszonyaiban sem tud beállni a partnerség. Nem tud egyenrangú félként kapcsolódni a társához, mert azt a dinamikát ismételni kényszerül. És nem azért történik vele ugyanaz, mint az anyjával egy rossz kapcsolat formájában, mert a férfiak mind egyformák, hanem mert a szüleihez kapcsoló szeretete ismétlésre kényszeríti.
Tudnunk kell, hogy mindez egy képlékeny, változó folyamat bennünk, és hogy a rend iránti igény nagyon erős vezérelv, éppen ezért sohasem késő foglalkozni annak az embernek a személyével, aki életre hívott bennünket. Az apánkkal. Rajta keresztül tudjuk megérteni a társunkat, és azt, hogyan tudunk nőnek lenni a férfi mellett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése